Október 27-én véget ért Magyarországon a TV2 testvércsatornáján, a FEM3-on vetített Második élet című telenovella. Nem mindennapi sorozat volt, és sajnálatos módon nem kapott kellő hírverést kis hazánkban, pedig az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb sorozata. Nem értem, hogy miért nem a TV2 kezdte el vetíteni, hiszen a FEM3 nem mindenhol érhető el.

A cselekmény mind a 143 részen keresztül ébren tartotta a néző érdeklődését, még akkor is, ha a fő szálon éppen semmi nem történt, hiszen remekül megírt, szórakoztató párbeszédek voltak. Egytől egyig eltalálták a színészek a karaktereiket, a mellékszereplők is kidolgozott személyiségek voltak. A sorozat elején Isabel anyja, Nina volt nagyon irritáló, akkor majdnem abbahagytam miatta a sorozat nézését, de szerencsére hamar kiírták és helyette behozták Rebecca karakterét, aki már egy fokkal elviselhetőbb figura lett.

Említést érdemel a sorozat szinkronja, hiszen meglepően jól sikerült, még a mellékszereplőket is viszonylag nagy nevek szinkronizálták, igen színvonalasan. Minden egyes hang tökéletesen illett a karakteréhez. Ezek után tényleg érthetetlen, hogy miért nem a TV2 tűzte műsorára.

A többi sorozattól eltérően itt a női főszereplő nem szegény, szerencsétlen, árva naiva, hanem egy magabiztos, független, erős nő, akinek igenis vannak hibái. Nem volt kimondottan pozitív karakter, hiszen végső soron megölte a szerelméért Andrest, de ugyanakkor nem volt negatív szereplő sem. Mindenesetre Lorena Rojas tökéletes választás volt Isabel Arroyo szerepére. Nekem nagyon tetszett mindvégig a haja és a ruhái. Mario Cimarro játéka is dicséretet érdemel, remekül érzékeltette a különbséget a tanulatlan Salvador és az öreg Donoso lelkével élő Salvador között. A forgatás közben sokat lehetett hallani arról, hogy a két főszereplő mennyire nem jön ki egymással, de szerencsére ez a képernyőn egyáltalán nem érződött, a kémia fantasztikusan működött kettejük között.

A post nem ért véget, kattints ide és olvass tovább!»

Annak idején amikor megindultak a szereplőválogatások a novellához, nem igazán keltette fel a figyelmem az alkotás - sőt, később sem. Az első pozitívum ami hozzá kötött, Laura Pausini csodás főcímdala, azt rongyosra hallgattam az elmúlt két évben. Bár hallottam az ENDA profizmusáról, sokan mondták nekem mennyire remek novella, mégsem szerepelt a 'várólistámon'. Amikor kiderült hogy a Story TV leadja, utánanéztem jobban a dolgoknak, és izgatottan vártam a premiert. És nem csalódtam. Már az első pár rész elég volt ahhoz, hogy a szívembe zárjam a novellát.

Mégis, mitől lett olyan különleges ez az alkotás? Mitől tűnik ki a többi közül? A válaszról fogalmam sincs. Egész egyszerűen olyan különleges kisugárzása van a sorozatnak és a benne szereplő színészeknek, amik valahogy arra sarkallják a nézőt, hogy minden egyes nap várja az újabb és újabb részeket.

Tetszik az, hogy mennyire klasszikus mederben folyik a történet. Itt nincsenek világmegváltó ötletek, sem olyan fordulatok aminek kapcsán úgy tűnik mintha nem telenovellát, hanem egy amerikai filmet néznék. A producer, Carlos Moreno egész egyszerűen létrehozott egy igazi klasszikust, amivel akár definiálhatnánk is a telenovella fogalmát - annyi különbséggel hogy hús-vér karakterekkel futatta fel a novellát, legalábbis a női szereplőket. De erről majd később. (Kattints ide a folytatáshoz)

A post nem ért véget, kattints ide és olvass tovább!»

Az utóbbi évek legnagyobb sikere volt hazánkban a "Rubi" - a lakosság nagy része a tévé képernyőjére tapadva figyelte a lány ténykedéseit. Kétségtelen hogy egy nem hétköznapi novellával állunk szemben, amiben az eddig megszokott sémák más módon mutatkoznak be a nagyérdeműnek. Magasra tette hát a lécet a novella, az elején pedig sikerült is átugrania azt. Aztán szép lassan beállt az unalom... De erről a tovább mögött!

A post nem ért véget, kattints ide és olvass tovább!»

Szinte a kívánságlistám élén szerepelt hogy lássam a “Cuidado Con el Ángel” c. telenovellát, méghozzá itthon, szinkronosan. Amint kiderült a premier híre nagyon boldog lettem, szinte madarat lehetett volna fogatni velem. Visszagondolva nem is tudom miért vártam annyira az Árva angyalt. Talán William Levy csodálatos testének a látványa, Maite Perroni, Helena Rojo, Laura Zapata és Sherlyn jelenléte, az impozáns alaptörténet. Igen, talán ezek lehettek az okai. Amikor megvolt a grandiózus magyar premier fanyalogtam a szinkron hallatán. Pár résszel később már a telenovellával akadtak gondjaim. Tényleg ezt vártam én annyira? Erre voltam oly kíváncsi? Hát, nem kellett volna.

A post nem ért véget, kattints ide és olvass tovább!»

Nem véletlenül hívták Ernesto Alonso producert “Senor Telenovela“-nak - nyugodjék békében -, ő igazán értett ahhoz, hogy gyártson igazán minőségi telenovellákat. Hazánkban például a “Megveszem ezt a nőt” és a “Julieta” is Ernesto munkái közül volt. Sajnálhatjuk hogy a 2000-es évek elején végbement telenovella dömpingben pont a “La Otra” maradt ki, mivel igazán minőségi novellával állunk szemben. Gondolom a sztori keveseteknek ismert, bemutatom tehát pár sorban.

Bernanda Sáenz (Jacqueline Andere) egy megkeseredett nő, aki elcsábított egy gazdag férfit, hogy pénzre tegyen szert. Azonban a férfi halála után a vagyonát két közös gyermekükre, Eugeniára (Mercedes Molto) és Carlotára (Yadhira Carrillo) hagyja - de csak akkor kaphatják kézhez, ha férjhez mentek. Bernarda mindent elkövet hogy ez ne mehessen véghez. Amikor Eugeniát elcsábítja egy aljas férfi, Román (Alejandro Avila) vidékre küldi őt, ahol életét veszti. Eközben Carlotára rátalál az igaz szerelem Álvaro Ibanez (Juan Soler) oldalán. Már az esküvőt tervezik, amikor Bernarda elhiteti Alvaroval, hogy a koporsóban Carlota fekszik, hogy ő halt meg, holott Eugenia vesztette életét. Carlota élete összeomlik, a szeretett férfi elhagyta, a testvére halott, és egyedül kénytelen elviselni anyja szidalmait, aki mindig megpróbálta vele elhitetni hogy ő ronda, jelentéktelen és semmirekellő. Álvaro összetört szívvel hazautazik, ahol találkozik Cordéliával, aki pont úgy néz ki, mint Carlota. Fájdalommal teli feleségül veszi őt, de Cordelina sose lesz Carlota, ő csak ‘A másik’…

A post nem ért véget, kattints ide és olvass tovább!»

Nemrégiben spanyolul néztem végig A szerelem nevébent, ami tőlem nagy szó, mert elég válogatós vagyok telenovellák terén és elég ritka, hogy valami az elejétől a végéig lekössön, de ez most sikerült :) Puszta kíváncsiságból megnéztem az első részt és rögtön megragadott.

A történet évekkel ezelőtt kezdődik, mikor a kis Paloma szülei elutaznak és két nagynénjére hagyják őt. A két nő, annak ellenére, hogy testvérek, nagyon különböznek. Carlota megkeseredett és gyűlöli a kislányt, Macarena  viszont  imádja. A szülők azonban életüket vesztik egy autóbalesetben, így Paloma két nagynénjére marad. Az élete innentől kezdve a mennyország és a pokol között ingadozik: Macarena anyja helyett anyja, míg Carlota megkeseríti az életét. Ekkor ismerkedik meg Rominával, aki a legjobb barátnőjévé válik az évek alatt, de sajnos senki sem az akinek látszik…

A post nem ért véget, kattints ide és olvass tovább!»

A “Gata Salvaje” c. venezuelai telenovellában minden megtalálható amiért az emberek istenítik vagy szidják a telenovella műfaját. Annyira szélsőséges skálákon mozog a történet, hogy ezt az alkotást csak imádni vagy utálni lehet. Mert akármennyire is az egyik - vagy a másik oldal - rabjai vagyunk, van pár olyan dolog, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Kezdjük rögtön a pozitív résszel. A történet. Igen, a Marimar-ban remekül működött, ráadásul Alfredo Swartz producer olyan érdekes mellékszálakkal egészítette ki, amik első blikkre nagyon jónak tűntek. Gondolok itt elsősorban a skizofrén szálra, amit Ana Karina Casanova olyan nagyszerűen elvitt a hátán. A két egymástól igencsak eltérő személyiség megtestesítése, a betegség valamilyen szinten reális ábrázolása volt a telenovella legerőteljesebb momentuma. De, a mellékszereplők aktív szerepeltetése, a problémáik feltárása sok helyen jól sikerült, gondolok itt például az Ismael la Rosa - Ana Lucia Dominguez és Silvia Arias szerelmi háromszögre, ami bár részben elég blőd és eltúlzott lett, akadtak benne érdekes megoldások és szituációk. Ráadásul itt kedveltem meg Ismael la Rosát is :)

A két főhős jellemével sem volt semmi probléma. Rosaura (Marlene Favela) karaktere végre egy erős, impulzív és harcias nő képét mutatta, akinek bár megvan a gyengéd és szeretetteljes oldala, az igazáért képes úgy harcolni akár egy Vadmacska… Ez igazi felüdülés lehetett a korszak - 2002t írunk! - többi hősnőjéhez képest, akik inkább magatehetetlenül bömböltek ahelyett hogy kezükbe vették volna sorsuk irányítását. Férfi hősünk, Luis Mario (Mario Cimarro) is kitört a kor megszokott főszereplő figuráitól. Gondolok itt elsőblikkre arra, hogy a kezdetek kezdetén mennyire komplex személyiséggel rendelkezett. Egyszerre volt vad macsó és nőfaló, odaadó szerető és szerelmes, gazember és jófiú… Annyi arccal rendelkezett, ráadásul Cimarro mindet remekül mutatta be.

A post nem ért véget, kattints ide és olvass tovább!»

Múlt hét hétfőn vette kezdetét Mexikóban Carlos Moreno (A szerelem nevében) producer új sorozata, a Cuando me enamoro - Se detiene el tiempo (Amikor szerelmes vagyok – Megáll az idő). Már túl vagyunk az első hat részen, ez alapján próbálok írni egy kis kritikát.  Nem is tudom, hol kezdjem. Talán az entradával, hiszen azt láthatja a néző először. A dal szerintem csodálatos, nemhiába a világhírű Enrique Iglesias (aki a Nunca te olvidare után most először énekli újra egy telenovella főcímdalát) adja elő Juan Guerrával karöltve. Az entrada egyébként nem annyira különleges, mint például a Juro que te amoé, vagy a Sortilegioé, de azt senki nem tagadhatja, hogy igencsak hangulatos.

És akkor most nézzük a történetet: az előzményeknek, amelyek 24 évvel korábban játszódnak kicsivel kevesebbet, mint két részt szántak a forgatókönyvírók. Szerintem ennyi tökéletes volt, nem volt sem túl rövid, sem túl hosszú, és ami még pluszpont, hogy a főszereplőket olyan tehetséges színészek tolmácsolásában láthattuk, mint a gyönyörű Margarita Magana (Josefina), a nők kedvence, Sebastian Rulli (Roberto), az énekes Lidia Avila (Regina) és Jorge da Silva (Gonzalo). Utóbbi szerintem elég keveset szerepelt, és bár leginkább csak a visszaemlékezésekben láthattuk, mégis ő az, aki szerintem leginkább hasonlított a karakter későbbi megformálójára René Casadosra.

A post nem ért véget, kattints ide és olvass tovább!»

Az igazat megvallva, nem álltam túl pozitívan az Ördögi Kör premierje előtt a novellát illetően. Nem kedvelem a túlzott amerikanizálódást a telenovellákban,így nekem nem is volt ez a széria a “várós sorozatok listáján”. Mégis, ahogy a premier hírére megnéztem a promóciós videókat, alaposabban átnyálaztam a sztorit, megláttam benne valamit, az első rész pedig annyira markáns és magával ragadó volt, hogy teljesen beleszerettem a sorozatba. A kezdet tényleg olyan volt mintha egy amerikai filmet néznék, akár lehetett volna a “Mission Impossible Latino” is, hiszen annyira profin volt felépítve a rablás az és a karakterek, mindez már a kezdet kezdetén. Ahogy egyre jobban teltek a részek, úgy ismertük - és szerettük - meg a karaktereket. Érdekes koncepciót választott az Ördögi kör, hiszen itt olyan érdekes helyzet állt fenn, hogy nem tudod kinek drukkolj. A sorozat teljesen elmossa a határt a jó és a rossz között. Alapesetben rabolni bűn, mégis, ahogy megismerjük a banda indítékait, a kilátástalanságot és a pénzhiányt, valahogy rádöbbenünk arra, hogy legtöbbüknek ez létszükséglet… Azzal hogy a “jó” és a “rossz” oldalról is egyformán kapunk információkat, motivációkat külön jó pontja a történetnek, valahogy képtelen vagy eldönteni hogy most kinek drukkolj. A legjobb momentum eddig talán az volt, hogy megölték Gregoriot. Mert így Angel is kapott egy hatalmas indítékot hogy bosszút álljon a legjobb barátja haláláért a feltételezett gyilkoson, Jimmyn, aki szintén bosszúért liheg, az apja halála miatt. Olyan szépen fel volt építve ez a kettős ‘harc’, a két oldal bosszúvágya olyan remekül csaphatott volna össze, erre Angel-ben felvetül az, hogy Gregorio haláláért talán nem is Jimmy felelős. Ezt nagyon sajnálom, remek lehetőséget hagytak ki a minőségi dráma lebonyolítására. A sorozat nagy erőssége egyébként a remek szereplőgárda. Itt aztán tényleg fontos és érdekes az összes karakter, mindegyik egy komplex személyiség, és egyiket se tartod unalmasnak. El nem tudnék képzelni egy részt Horacio vicces poénjai, Nina hülyeségei vagy Susy óbégatásai nélkül. Ez pedig nagyon ritka egy telenovellában, hogy még a mellékszereplők is érdekesek legyenek, ezért jár egy hatalmas piros pont a készítőknek.

A post nem ért véget, kattints ide és olvass tovább!»

Számtalan fórumon és beszélgetésben helyet kap, a “Televisa vagy a Telemundo a jobb?” kérdés problematikája. Miközben a legtöbb helyen arról vitáznak melyik a jobb - vagy a rosszabb -, a két gyártó összepacsizott, cserélgetik sztárjait, és közösen hódítják meg a telenovella piacot.

Meg egyébként is, elég nehéz lenne eldönteni, hogy melyik gyártó a jobb, hiszen mindkettő más-más stílusban nyomul, a műfaj keretein belül. A Telemundo előnyben részesíti az újító-jellegű alkotásokat,  novellái teljesen elamerikanizálódtak, tele van akcióval vagy hihetetlen szituációkkal. Eközben a Televisa megmaradt a klasszikus novelláknál, alkotásaik ugyanarról szólnak ma is,  mint ötven évvel ezelőtt, attól eltekintve hogy egy-egy modern producer beleviszi mai korunk égető problémáit, mint a homoszexualitás elfogadtatása vagy a gyermeküket egyedül nevelő anyák élete.

A post nem ért véget, kattints ide és olvass tovább!»