Hírek bejegyzései

Kategória: Hírek || 2010. november 28. » Írta Tibi || 13 komment

Aurora: A Telemundo nyilatkozata szerint az elmúlt négy év legnézetebb premierjét tudhatta magáénak a telenovella, legalábbis a 18 és 34 év közöttiek kategóriájában. A sorozatnak a teljes lakosság körében sincs szégyellnivalója, stabilan tartja magát a 6 pont körüli átlagon. A tájékoztatóból kiderült az is, hogy 130, egyórás epizóddal terveznek a készítők, ami körülbelül 150, egyenként 45 perces részt jelent majd. Sőt az Aurora nézői rákaptak az El Fantasma de Elenára is, hiszen Elizabeth Gutiérrez novellájának a nézettsége folyamatosan növekszik!

▬ A Marina sztárja, Sandra Echeverría megerősítette, hogy három hónapja az énekes Reyli a párja. Sandra új projektjében, a "La Fuerza del Destino"-ban pedig nagy valószínűséggel közösen énekelhetik majd el a főcímdalt is.

▬ Már megkezdődtek a Rafaela forgatásai, Scarlet Ortiz és Jorge Poza főszereplésével. A főgonoszt Carolina Tejera alakítja majd, mellette pedig Hector Suárez, Dolores Heredia, Rogelio Guerra, Chantal Andere, Manuela Imaz, Jan, Diana Bracho és a telenovellák világába tizenkét év után visszatérő Bibi Gaytán az eddigi biztos szereplők. A forgatás helyszíne Toluca és Puebla, idővel pedig a Mexikóvárosi stúdiókban forognak majd a kamerák.

Kuno Becker szerepet kapott a Doktor House c. amerikai sorozatban. A Sonadoras Rubenje egy nagyon vallásos srácot alakít, aki elutasítja az orvosi kezelést, úgy gondolja ha meggyógyul - vagy ha meghal, - az Isten akarata. Dr. House azonban nem az a fajta figura, aki könnyen beletörődik a páciens döntésébe... Kuno ígérete szerint egy nagyon érdekfeszítő epizód elé nézünk!

A post nem ért véget, kattints ide és olvass tovább!»



Kategória: Hírek || 2010. november 21. » Írta Tibi || 3 komment

Nyolc év elteltével újra egy telenovellában játszik a nagysikerű Gata Salvaje (Vadmacska) főszereplőpárosa, Marlene Favela és Mario Cimarro. A nagyszerű párost a Telemundo ereszti ismét össze, a Los Herederos del Monte c. telenovellában.

A Telemundo semmit sem bíz a véletlenre, a nagyon sokat dícsért chilei Los Hijos del Monte feldolgozását készíti el. A történet elején az apa, a birtoktulajdonos boldogan él öt mostohafiával. Az idill megszakad, az apa meghal, és megérkezik a birtokra Paula (Marlene Favela), a biológiai lánya. Paula érkezése felszítja a kedélyeket és a parázsló szenvedélt.

A post nem ért véget, kattints ide és olvass tovább!»



Kategória: Hírek || 2010. november 11. » Írta Tibi || 3 komment

Az Árva angyal készítője, Nathalie Lartilleux jövőre egy új rózsanovellával tér vissza a mexikói képernyőre. Az alkotás munkacíme Rafaela, a történet pedig egy harmincas, férfigyűlölő ápolónőről, és az ő kegyeit kereső jóképű orvosról szól, utóbbi rendelkezik egy gonosz ex-feleséggel is, akivel a közös gyerekük elhunyt.

A főhősöket már kiválasztották, a többi szereplő pedig még kerestetik. A jóképű doktort Jorge Poza alakítja, aki a 2008-as Alma de Hierro-ban sok nézőt meghódított. A partnere lesz a Mexikóban ismeretlen Scarlet Ortiz, aki Venezuela leghíresebb színésznője, legutóbbi munkája az Alma Indomable óta nem készült egy nemzetközileg sikeres venezuelai novella. Kérdés hogy fogadják a mexikóiak a friss arcot, hiszen Gaby Espinót nem szerették meg, ellenben Gabriela Spanic meghódította őket. Vajon Scarlet Ortiz milyen fogadtatásban részesül?



Kategória: Hírek || 2010. október 31. » Írta Tibi || 22 komment

Az idei a legaktívabb év hazánkban telenovella premierek szempontjából, egyik premier követi a másikat. A legfrissebb információk szerint még idén kezdetét veszi az RTL Klub műsorán a "Manana es Para Siempre" c. telenovella, ami magyar keresztségben a "Mindörökké szerelem" címet kapta. A premier időpontja 2010. November 15. - a részek pedig a 'Szerelem rabjai' előtt, 15.30-kor lesznek majd láthatóak.

Nicandro Diaz legsikeresebb alkotásáról van szó, a producer munkái közül pedig minőségileg is kimagaslik a novella, ami meghódította az egész világot. Hazájában például 2008as fináléja óta egyik alkotás sem ért el olyan magas átlagnézettséget, mint a Mindörökké szerelem.

A post nem ért véget, kattints ide és olvass tovább!»



Kategória: Hírek || 2010. október 28. » Írta Tibi || még nincsenek kommentek

A Mi Pecado producere, Juan Osorio végre bemutatta a sajtónak leendő telenovellája, az Una Familia Con Suerte főhőseit. A kiválasztottak Mayrin Villanueva, aki négy év kihagyás után tér vissza a telenovellák világába, illetve Arath de la Torre, aki már a Zacatillo-ban is egy komikus karaktert alakított. A színésztől egyébként sem áll távol a nevettetés, hosszú éveken át szerepelt a La Parodia c. műsorban.


Arath de la Torre, Mayrin Villanueva és a producer, Juan Osorio

Arath a sajtótájékoztatón elmondta, mennyire örül a projektnek. Szerinte Mexikó helyzete nem a legjobb, de szerinte az ilyen projektek, mint az Una Familia Con Suerte ösztönzik az embereket, bemutatva egy kis mexikói család életét, példamutatással, énekkel, tánccal, zenével és sok humorral egy picit vidámabbá válhatnak a hétköznnapok. Arath reméli továbbá, hogy a családi értékek nem vesznek el, és a nézőkben tudatosul, szívvel reménnyel és akarattal minden sikerülhet.

A Gyagyás család sokadik feldolgozása, az Una Familia Con Suerte 2011. Február 14-én, Valentin Napon debütál a mexikói Canal de las Estrellas képernyőjén.



Kategória: Hírek || 2010. október 20. » Írta Tibi || 7 komment

Egyre több telenovella kerül magyar képernyőre, és nem csak a premierek, hanem ismétlések is. A Sorozat+ November 1-én most kapásból három olyan telenovellát tűz műsorára, amik eredeti vetítésük idején nagy sikert arattak :)  Azoknak akiknek nincs ilyen csatornájuk jó hír, hogy a Romantikus-Sorozatok-ról tölthetőek lesznek majd az epizódok!

- LABERINTOS DE PASIÓN (Julieta) - 18.35.
A novella főszerepében Letícia Calderón, Cesar Evora és Francisco Gattorno szerelmi háromszöge áll, ahol a hősnő két férfi, apa és fia közt kénytelen kiválasztani, melyik is az igaz szerelme... Ernesto Alonso egyik nagysikerű alkotása az egész világot meghódította, hazánkban is nagy sikert aratott, az RTL Klub meg is ismételte. Nem is szaporítom tovább a szót, olvassátok el Marco Polo írását a novelláról, ez majd meggyőz mindenkit, a Julietát nem érdemes kihagyni :)

- ÁBRAZAME MUY FUERTE (María del Carmen) - 19.25.
Salvador Mejía producer egyik legnagyobb sikeréről van szó, amit a tv2 sajnálatos módon délelőtt mutatott be. Ennek ellenére volt szerencsém végignézni, életem egyik legjobb telenovellájaként tartom számon. A történetben a gonosz Federico nemcsak anyát (Victoria Ruffo) de annak lányát is (Aracely Arámbula) őrülten kívánja, és bármire hajlandó hogy megkapja őket. Bízom benne hogy az ismétlés hatására több emberhez eljut majd ez a novella, hiszen igazán minőségi darab.

- ALMA REBELDE (Acapulco szépe) - 20.10.
A lázadó és gyönyörű nő (Lisette Morelos) aki hogy bosszút álljon apján, férjhez megy egy szegény férfihez (Eduardo Verastegui), akibe aztán menthetetlenül beleszeret - de amikor a férje megtudja mi volt a házasság oka, ezerszer megtorolja azt a nőn... Eduardo Verastegui utolsó telenovellaszerepét minden bizonnyal ti is élvezni fogjátok, ráadásul a novella szinkronja is különlegesen jó volt. Biztos vagyok benne hogy imádni fogjátok ezt a novellát :)



Kategória: Hírek || 2010. október 20. » Írta Tibi || 7 komment

November elsején mutatkozik be az Univision első sajátgyártású telenovellája, az Eva Luna. A megszületésének az apropója az, hogy pár év múlva megszűnik a Televisa és az Univision szerződése, ezáltal pedig a Televisa alkotásai nem kerülnek automatikusan az Egyesült Államok vezetői spanyol nyelvű televíziójához. A kiesést pótolandó, a saját gyártású telenovellákban bízik az Univision vezetősége, amik akár nemzetközi porondon is kelendő exportcikekké is válhatnak. Majd az "Eva Luna" sikere eldönti mennyire volt ez nyerő ötlet. A történet egyébként elég átlagos, a hősnő felrúgja az életét hogy bosszút álljon apja halálán, és elhitetik vele hogy a gyilkos a férfi, akibe szerelmes... Sikerült igazán parádés szereposztást találni az alkotáshoz, a főhősnő a szépségkirálynő Blanca Soto, párja pedig A Vipera sztárja, Guy Ecker. A főgonoszok Vanessa Villela és Julián Gil, az idősebb generáció sztárja pedig Lupita Ferrer. Már elég régóta tartanak az Eva Luna előkészületei, bízzunk benne hogy az átlagos történetből sikerül valami szenzációsat létrehozni. Íme, a trailer angol felirattal.

"A sors misztikus meglepetéseket tartogat számodra. Olykor az arcod előtt ágazik ketté az út. Egy tragédia fog vezetni, hogy találkozz életed férfijával. Ez egyben lesz áldás ... és átok!"



Kategória: Hírek || 2010. október 18. » Írta Tibi || 2 komment

Köszönhetően a telenovellák egyre magasabb nézettségének, a Mónika Show és Joshi Barát megszűnésének, illetve a gazdasági világválság negatív hatásainak, egyre több novella kerül hazai képernyőre. Egyrészt olcsó műfajról van szó, ezen felül ha valami közönségkedvenccé válik, hónapokon át garantálja a magas nézettséget.
Az elmúlt hetekben nyilvánosságra került információkat összesítem most, ezek a telenovellák várnak ránk az elkövetkezendő hetekben-hónapokban.

- DÓNDE ESTÁ ELISA? (Elisa nyomában)
A Második életet váltja majd a Telemundo tavalyi legsikeresebb telenovellája. A történetben eltűnik az Altamaria család szeme-fénye, Elisa - a nyomozás során pedig kiderül, hogy sok családtagnak előnyére vált a lány eltűnése... A fordulatos telenovella főszerepében Sonya Smith, Gabriel Porras és Catherine Siachoque látható. További érdekességek hamarosan olvashatóak lesznek a DEE?-vel kapcsolatban!

- CORAZÓN SALVAJE (Vad szív)
Az Esmeralda producerének tavalyi alkotása volt a Vad szív, ami A csábítás földjént váltja majd a Zone Romantica műsorán, 2011 Márciusában. A novella főszerepében Aracely Arámbula látható, aki a jószívű Reginát, és a gonosz Aiméét jeleníti meg a képernyőn. A férfi főhős Eduardo Yanez, akinek célja hogy bosszút álljon azon a férfin, aki tönkretette az életét... A novella bár nem aratott nagy sikert Mexikóban, mégis egy szerethető darab, csak el kell tekinteni a logikai hibáktól...

- SETE PECADOS (A hét bűn)
A 209 részes brazil telenovellát az India - Álmok útján befejeztével, jövőre tűzi műsorára a Zone Romantica. A történet főhőse a jóképű Dante (Reynaldo Gianecchini) aki két nő közt őrlődik, eközben pedig a hét bűn (falánkság, lustaság stb.) is fontos szerepet kap a telenovellában. Akik eddig élvezték a Romantica által bemutatott brazil novellákat, a Hét bűnt is biztos szeretni fogják.

- BELLA CALAMIDADES
Azt még nem tudni melyik csatorna vásárolta meg Danna Garcia és Segundo Cernadas közös novelláját, de több külföldi sajtóértesülés is megírta, hogy Magyarország is megvette a Bella Calamidades vetítési jogait. Én a tv2re tippelek, de idővel úgyis kiderül. A történet egyébiránt röviden és tömören annyi, hogy Lola egy szerencsétlen lány, akinek az élete csupa balszerencse, akit csak az igaz szerelem menthet meg a karmájától...



Kategória: Hírek || 2010. október 8. » Írta Tibi || 10 komment

A "Soy tu Duena" egyre nagyobb sikereket ér el világszerte. A Televisa információi szerint jelenleg 15 ország vetíti főműsoridőben a novellát, méghozzá nagy nézettségi adatokat leszakítva. Leginkább az Egyesült Államokban hódít, ahol még a "Fuego en la Sangre" adatait is sikerült felülmúlnia, ugyanis volt olyan rosz, amit 6,4 millió ember választott. Kolumbiában is egyre jobb számokat produkál az alkotás, nemrég sikerült feltornáznia magát a top15-be, ellenben Venezuelában szinte listavezető, ott a "Dónde Está Elisát" győzi le minden nap a nézettségi versenyben.
Szerencsés helyzetben van Magyarország, hiszen nálunk is látható "A csábítás földjén", a Zone Romantica műsorán. Ugyan a minap történt egy kissebb technikai baki, amit az adáskijátszó rendszer átmeneti meghibásodása okozott, ezért nem volt szinkron az egyik epizódhoz. Egyébként, nemrég megjelent Fernando Colunga,tehát érdemes a képernyőkre ragadni. Akinek nincs rá lehetősége, Brigi feltöltésében élvezheti az epizódokat, amihez jó szórakozást kívánok.



Kategória: Hírek || 2010. október 7. » Írta Tibi || 3 komment

Gőzerővel zajlik a Telemundo új telenovellájának, az Arurorának a forgatásai. A csatorna már rendesen promózza is az alkotást, a három főhős kisvideója a tovább mögött látható.
Új információk is kiderültek a novelláról, többek között a fő konfliktus is körvonalazódni látszik. Azt eddig is tudtuk, hogy hősnőnk, Aurora életét csak úgy lehet megmenteni, ha húsz évre hibernálják. A hírek szerint a baleset éppen az esküvője előtt történik. Amikor pedig felébred, beleszeret volt vőlegénye fiába... Egyelőre elég meredeken hangzik, de én bízom a szereplőgárdában. A főszerepben Sara Maldonado, Eugenio Siller, Jorge Luis Pila, Aylin Mujica illetve nemrég csatlakozott a forgatásokhoz 'Az áruló' sztárja, Ismael la Rosa is.
A premier dátuma még mindig nem ismert, de szerintem november elején váltja majd az "El Clon"-t a Telemundo műsorstruktúrjában. Ha új infó lát napvilágot, a [Telenovelas-Fan] közli veletek :)

A post nem ért véget, kattints ide és olvass tovább!»



Régebbiek | Végére »