Kategória: Interjú || 2010. július 25. » Írta Tibi || még nincsenek kommentek

Elizabeth Gutierreznek, a mexikói színésznőnek A bosszú álarca a második főszerepe, mely meghozta számára a sikert. Elizabethet a novella előtt csak úgy ismerték, mint William Levy, a népszerű színész felesége, akivel már van egy kisfiuk, Christopher és nemsokára megszületik kislányuk is.

- Kit játsszol A bosszú álarcában?
Kettős szerepem van: Analia és Mariana. Analia egy beépített ügynök, aki a negatív főhősön akar bosszút állni, majd pedig balesetet szenved és eltűnik, később újra felbukkan, de ő már nem teljesen ugyanaz…

- Kivel volt jobb dolgozni, Martin Karpannal (Daniel) vagy Gabriel Porras-szal (Ricky)?
Mind a ketten profik, remek színészek, számomra pedig megtiszteltetés volt velük dolgozni.

- Hogyan bírkóztál meg az új feladattal?
Már az első naptól nehéz volt, de nagyon élveztem. Volt egy koreográfusom, aki segített nekem megtanulni a táncokat. Azt hiszem nem sikerült volna nélküle, nagyon sokat segített és támogatott.

- És milyen volt kettős szerepet alakítani?
Nagyon türelmesnek kellett lennem, ki kellett ismernem mindkét szereplő tulajdonságait, illetve a rendezők segítségével sikerült megalkotnom a szerepeket.

- Kivel tudnál jobban azonosulni, Marianaval vagy Analiával?
Nehéz kérdés, mivel Analia merész és erős egyéniség, teljesen különbözik tőlem, de nagyon élveztem, hogy eljátszhattam. Mariana sokkal jobban hasonlít rám, nyugodtabb…

- Ha ugyanúgy visszatérhetnél az életbe, ahogy Mariana, kinek a bőrébe bújnál legszívesebben?
Diana hercegnő lennék legszívesebben, nagyon kifinomult volt, egyszerűen egy remek nő, sajnos tragikusan ment el.

- Ha nem a főszerepet játszottad volna, ki lettél volna szívesen a sorozatban?
Azt hiszem Isabel-t (Karla Monroig) szívesen játszanám, de nagyon jól kijövünk Karla-val.

- Hogyan készültél fel a jelenetekre, ahol sírnod kellett?
A könnyek valódiak. Ilyenkor a jelenetre gondolok, beleélem magam, mintha velem történne meg.

- A „Protagonistas de novela” című valóságshow-ban kezdted, ahol megismerted a férjedet, William Levy-t, hogyan élted meg ezt az élményt?
Gyönyörű élmény volt, mert megismertem William-et. Bár az elején csak vonzalmat éreztünk egymás iránt, végül egymás mellett kötöttünk ki.

- Beszéljünk a kislányról, akit most vársz. Hogy érzed magad?
Nagyon jól, izgulok. Amikor Christophert vártam nagyon meg voltam ijedve, nem tudtam, hogy mi fog történni, már nyugodtabb vagyok. De most, hogy már ismerem a helyzetet, még mindig félek egy kicsit, de tudom, hogy minden rendben lesz Isten segítségével.

- És hogy érzed magad fizikailag?
Ha a rosszullétekre gondolsz: mindkét terhességem alatt nagyon jól éreztem magam. Bár most sokkal fáradtabb vagyok, mert azon kívül, hogy ducibb vagyok, még van egy 3 éves kisfiam, akire vigyáznom kell és itt a háztartás és dolgoztam is (Elizabeth a Corazon salvaje c. mexikói telenovella forgatásán lett terhes). Igaz, hogy, most nehezebb, de minden nagyon jól ment, kicsit meghíztam, de nem számít.

- Pedig nagyon jól nézel, hogy csinálod?
Kicsit megijedtem, mert amikor megérkeztem Miami-ba, elmentem az orvoshoz, egy héttel később pedig már 5 kilóval nehezebb voltam. Alig hittem el, valószínűleg a fáradtság miatt volt, de nem csinálok semmit, ez egy olyan időszak, amit élvezni kell. Később persze majd diétázom és edzek, de most csak élvezem az életet.

- Természetesen úton fogsz szülni?
Valószínűleg igen. Az előző is így volt és nagyon jól ment minden.

- William hogy élte meg ezt az időszakot?
Hihetetlen! Néha velem is megtörténik, hogy elérzékenyülök, sokszor érzem és látom, ahogy mozog a pocakom! Ilyenkor arra gondolok, hogy szerencsés vagyok, hogy átélhetem mindezt.



Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.